Egy tanárommal vitáztam erről egyszer. Ő pszichológus, én kevésbé hiszek a pszichológia univerzalitásában. Azt mondja, bizonyítható az emberekben jelenlévő kollektív tudat. Szerintem ez nincs így, inkább egy hajlam van minden emberben, ami alapján bizonyos dolgokra ugyanúgy, vagy legalább hasonlóan reagálnak. A hétvégén azonban számomra is bizonyossá vált, hogy van valamiféle közös rész az emberek tudatában, gondolkozásában…
Vegyünk egy tetszőleges büfét, tetszőleges eladóval, illetve jópár tetszőleges vásárlót. A büfés kérdésére -“Ajánlhatok-e édességet?”- a vásárlók 70%-ának a válasza: “Nem, mert fogyózok.” A maradék 30% úgy gondolja, ők “elég édesek”, nem kell több édesség, és mindössze annyira pici részük válaszol értelmesen igennel illetve nemmel, hogy azt nem is érdemes megemlíteni…
A válaszok majdnem 100%-a elég bizonyíték számomra, hogy azt mondhassam, igenis, létezik valamiféle kollektív tudat, vagy legalábbis kollektív válaszadó mechanizmus, mely az emberek többségét hajtja előre.
Kierkegaard szerint az embert nem a beszéd képessége vagy a két lábon járás teszi emberré, hanem a szelleme. Az, hogy önmagáról tud dolgokat elgondolni, reflektálni a körülötte, illetve vele történő dolgokra. Ha ezt nem képes megtenni, tulajdonképpen állati életet él, nem emberit. Ha nem lép ki ebből a keretből, nem több állatnál.
A rengeteg emberen, akivel nap, mint nap találkozok, azt látom, nem érték el az “emberséget.” Bele se gondolnak sablonválaszukba, nevetgélnek rajta, mintha valami eredeti ötlet lett volna, hogy azt válaszolják, amit. Birkamódra élik életüket, annyira kevés helyzet van, amikor valami egyedit képesek létrehozni, legyen az akár egy egyszerű döntéshelyzet, ahol eredeti választ adnak, nem kell nagyra gondolni.. De mindig csak a reflexszerű, ösztönválaszokat adják, el sem gondolkozva rajtuk.
Kierkegaardnak igaza van, addig nem válunk emberré, amíg végre nem kezdjük használni az eszünket ilyesmire is.
Főleg ilyesmire….
Legutóbbi hozzászólások