Rég volt rám ilyen nagy hatással könyv, mit amiket mostanában olvasok.
Pár hete Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségét olvastam, pár napja pedig a Jekyll és Hyde-ot fejeztem be. Kicsit rímel a kettő egymásra. Egy okos ember mondta, napjainkban az a legfőbb gondunk, hogy kvázi gondtalanul élünk. Nyugis életünk elviselhetetlen. Ha aktívan élünk, abba fáradunk bele. Folyton egyensúlyra törekednénk, de az egyensúly -kvázi tökéletes élet -unalomba fordul. Itt jön be a képbe Jekyll és Hyde esete.
Dr. Jekyll köztiszteletben álló orvos, jóként kellene élnie, erényesen cselekednie, semmi olyat nem cselekedhet, amely jóhírének árthatna. Ezzel szemben nem elégedett tökéleteshez közelítő életével. Kicsapongásra vágyik, de erkölcse akadályozza. Létrehoz hát egy szert, mely hatására “rossz oldala” önálló testet, nevet kap. Így nem kell féltenie nevét, hiszen Hyde-ként megtehet, amit csak akar, közben pedig Jekyll is élheti világát.
Hát nem erre vágy mindenki? A fentebb említett egyensúlyt szeretnénk elérni. Jekyll és Hyde esetében mindkét véglet -a jó és a rossz is kielégítésre kerül, nagyjából egyenlő mértékben, míg a hétköznapi életünkben csak a középpont felé törekszünk, a két oldal kiegyenlítésére, gyakorlatilag a semmiben lebegünk -és ez az, ami elviselhetetlenné teszi létünket.
Persze, létezik olyan, hogy valaki “jó,” de olyan nem létezik, hogy közben ne vágyna valami rosszra. Persze elfojtja, de attól még ott van, és a jó-létet is elviselhetetlenné teszi.
Soha, sehogy nem jó.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: